Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2017-12-14 11:42, honvedelem.hu
Váltás a mali misszióban
A napokban megtörtént az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében (EUTM Mali) részt vevő magyar katonák váltása.


A Magyar Honvédség 2013 óta vesz részt az EUTM Mali misszióban, a magyar kiképzők a Koulikoroban található kiképző központban szolgálnak, elsősorban itt végzik tevékenységüket, de ha szükséges, akkor mobil kiképzőcsoportokban, mali katonai bázisokon is tevékenykednek. Jelenleg két magyar katona szolgál az afrikai országban.

A napokban ért véget a legutóbbi kiképzési ciklus, amelynek érdekessége, hogy ekkor fejezték be a tízezredik mali katona felkészítését. Ebből az alkalomból kisebb ünnepséget rendeztek a kiképző központban, amelyen a spanyol, a portugál és a magyar kiképzők – missziós szolgálatuk vége előtt – emlékérmet és oklevelet vehettek át.



A hazatérő magyar katonák váltása már meg is érkezett a műveleti területre, ahol – rövid akklimatizációt követően – átvették feladataikat, s megkezdték a munkát.

A EUTM Mali törzse, valamint a koulikorói kiképző központban dolgozók nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a mali hadsereg képes legyen szavatolni saját országának biztonságát. Ez azonban várhatóan még nem a közeljövőben fog megtörténni, így a misszió mandátumának 2018 májusában történő meghosszabbítása időszerűvé vált, már ezen dolgozik a parancsnokság – együttműködve a helyi hatóságokkal, valamint egyeztetve az Európai Unió Brüsszelben található katonai parancsnokságával.


legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2018-01-17 15:48
2018-01-17 10:38
2018-01-16 08:23
2018-01-15 16:57
VIDEO
2018-01-17 19:53
2018-01-15 21:05
2018-01-15 17:04
2018-01-15 11:51
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu